Kedves Kollégák!

A 12. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlést 2022. szeptember 22-24 között rendezzük meg Miskolcon a MTA MAB székházban. A szállás a Pannónia, illetve a City Hotelben, az étkezés pedig az Aranykorona Történelmi Étteremben lesz.
A vándorgyűlés két nap előadásból és poszterbemutatókból, valamint egy nap szakmai kirándulásból áll. A kirándulás pénteki napon lesz, és a Rudabányai-hegység változatos földtanát és ércesedését mutatjuk be Földessy János és Németh Norbert vezetésével. Terepi programunk során megismerkedünk az Esztramos-hegy belsejével Kereskényi Erika, Czuppon György és Gruber Péter kalauzolásával. Az esztramosi túra során látogatást teszünk a Rákóczi 1. számú barlangba, a VI. és VII. bányászati szintekre, illetve a földalatti magbank hűtőkamráihoz. A Rákóczi 1. számú barlang 300 méter hosszú, kb. 30 méter vertikális kiterjedésű, ahol meredek vaslépcsők és vaslétrák segítik a közlekedést. Tériszony kizáró ok, magabiztos járás és erőnlét szükséges. A barlangvédelem miatt a túrákon egyszerre résztvevők száma maximum 15 fő, az esztramosi bányatárók is ugyanennyi fő befogadására képesek. Bár a barlang kivilágított, de a tárók nem, így az esztramosi programhoz fejlámpa szükséges.
Azok a résztvevők, akik a földalatti programon nem kívánnak részt venni, részükre felszíni kirándulást biztosítunk, amelynek keretében Rudabánya északi részének fejlődéstörténetét mutatja be Fodor László/Fodor-Kövér Szilvia. A regisztrációnál kérjük megjelölni, hogy a földalatti (barlang-táró) programon részt szeretne-e venni.

A konferencia célja, hogy lehetőséget adjon a hazai és külföldi kőzettanban és geokémiában tevékenykedő szakembereknek, fiatal kutatóknak és hallgatóknak, hogy kötetlen módon megismerkedjenek egymással és egymás munkáival, bemutassák és megvitassák új, tudományos eredményeiket.

A konferencia regisztrációs díja MFT-tagság esetén 60.000 Ft, (MFT-tagság nélkül 67.000 Ft), diákoknak pedig 45.000 Ft (MFT tagság nélkül pedig 52.000 Ft). A regisztrációs költség tartalmazza a konferencia költségeit, a konferenciacsomagot, étkezéseket (kávészünetek, 2 ebéd, 2 vacsora, élelem a kirándulásra), a szállást, a kirándulás költségeit és a 27%-os áfát.

Az absztraktkötet idén csak online, de ISBN-számmal ellátva, jelenik meg.

A regisztráció és az absztraktok beküldési határideje 2022. június 9.
A regisztrációs díj befizetésének határideje 2022. június 30.

A konferencia számlázási feladatait és a szervezést a HBL Travel Kft. segítségével intézzük. A cég tud átláthatósági nyilatkozatot adni, és megfelel a közbeszerzési eljárásban való részvételnek.
A legjobb fiatal kutatók (30 év alatt) számára előadói és poszterkategóriában is díjakat osztunk ki.

A konferencia nyelve hagyományosan magyar, de biztatunk mindenkit arra, hogy a számos külföldi hallgatók és oktatókra való tekintettel a munkáikat angolul mutassák be.

Üdvözlettel
a szervezőbizottság nevében

Kereskényi ErikaCzuppon György

Dear Colleagues

The 12th annual Petrology and Geochemistry Assembly will be held on 22-24 September 2022 at the headquarters of the Miskolc Academic Committee in Miskolc, Hungary (3 Erzsébet square, Miskolc, 3530).

The assembly is the official meeting of the Geochemistry, Mineralogy and Petrology Committee of the Hungarian Academy of Sciences, as well as of the Mineralogy and Geochemistry Section of the Hungarian Geological Society. It is organized by different groups or institutes each year. Despite its name, researchers are not only welcome from the fields of petrology and geochemistry, but from all related fields, as well.

Oral and poster submissions will be presented on the first and third days, whereas the second day is dedicated to a field trip to the Aggtelek-Rudabánya Mountains, which focuses on ore mineralization, research about caves and structural geology. The excursion, led by János Földessy and Norbert Németh, will introduce the diverse geology and orogeny of the Rudabánya Mountains. During our field trip, Erika Kereskény, György Czuppon and Péter Gruber will guide us on an exploration of the depths of the Esztramos Hill. On the Esztramos tour, we will visit the Rákóczi 1 cave, mine shafts VI and VII and the cooling chambers of the underground plant core bank. The Rákóczi 1 cave is 300 meters long, with a vertical extent of about 30 meters, where steep iron stairs and iron ladders facilitate access. To participate in this tour, stamina and agility are required. It is not advisable for those with a fear of heights. To protect the cave, the maximum number of people in each tour group, both in the cave and in the mineshafts, is 15. Although the cave is illuminated, the mine shafts are not, so a headlamp is required for the trip.

For those participants who do not wish to participate in the underground tour, a surface excursion will be provided, during which the structural geology of the northern part of Rudabánya will be presented by László Fodor/Szilvia Fodor-Kövér. When registering, please indicate if you would like to participate in the underground or the surface programme.

The deadline to register and submit the abstract is 9 June 2022.

The payment deadline is 30 June 2022.

The registration fee for members of the Hungarian Geological Society is 60 000 HUF (without membership: 67 000 HUF), and the registration fee for students with membership is 45 000 HUF (without membership: 52 000 HUF). The registration fee includes the costs of the conference, meals (coffee breaks, 2 lunches, 2 dinners, food package for the trip) and accommodation.

The registration form can be found on our website: www.geochem.hu/conf/12kgvgy, under „registration”. The template for the abstract can be downloaded from the website, under ”abstract”.

Best regards,
the organization committee